Get Adobe Flash player

Munkatársat keresünk

05/24
11:20

 

Most, hogy közeleg a nyitás időpontja nekiállunk munkatársat is keresni. Ha te vagy valamelyik ismerősöd éppen állást keres akkor nézd meg ezt a bejegyzést vagy küldjed tovább neki…

 

A betöltendő pozíció megnevezése: Üzletvezető/Eladó
Munkavégzés helye: Győr, Lajta u. 10.
 
Várom a jelentkezésed, ha szeretnél részese lenni ennek az új kezdeményezésnek a kialakításában. Az üzletvezető feladata lesz, hogy az üzletben minden rendben menjen.

Részletesen:
Mivel számításaim szerint sok gyerek is lesz, akik biztosan nem lesznek csendben. Előny ha szereted a gyerekeket és nem borít ki a gyerekzsivaj. A feladat nem csak az eladás, hanem az anyukák igényeinek maximális kiszolgálása (lehetőségekhez képest) ezért előny a jó kommunikációs képesség és alapfeltétel a kedvesség. A legnagyobb előny, ha már vannak tapasztalataid a gyermeknevelésben.
 
A munkavégzés ideje előreláthatólag 10-19 óra között lesz, egy óra ebédszünettel, amit nem kell a boltban töltened. Tervezünk még korán nyitós (6-7 óra) és későn zárós (20-22 óra) napokat.
 
Az első időszakban velem kell majd együtt dolgoznod. Majd ha nyitjuk a többi üzletet és elégedettek vagyunk munkáddal lehetőséged van az előre menetelre. Üzletvezető, hálózatvezető….
 
Ha alkalmasnak tartod magadat a munka elvégzésére, várom fényképes önéletrajzodat, fizetési igényedet és motivációs leveledet az  allas@anyatanya.com e-mail címre. Motivációs leveledben írjad le, hogy miért tartod magad alkalmasnak erre a munkára, mik a jövőbeni terveid és hogyan látnál neki a munkának.
 
Várom a jelentkezéseket. Ha kérdésed van megírhatod ide is, de a jelentkezéseket csak e-mailen várom.
 
FRISSÍTÉS!
A különleges nyitvatartási idő miatt, nem egy teljes munkaidős állást hirdetünk meg hanem két részmunkaidőset. Így ha eddig az tartott vissza jelentkezéstől, hogy nem tudsz menni a gyerekért, akkor már ez a gond is megoldódott....
 
FRISSÍTÉS 2!
Köszönöm, hogy közel 200an jelentkeztetek, ezúttal szeretném lezárni a jelentkezést. Akik jelentkeztek értesíteni fogom a döntésről. Sajnos csak 2 embert tudunk felvenni...

Bookmark and Share

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni!

Hozzászólások

anyatanya2010-08-10 18:11:07
már megtaláltuk a megfelelő munkatársakat, a hirdetés már nem aktuális, köszönjük az érdeklődést!
tomax19582010-06-23 23:04:08
Helló!Szerintem itt is,Szentmártonkáta,vagy,Gyömrő,Sűlysáp, Jászberény,Nagykáta környékén is elkelne,egy igazi kis ATanya!Rám számíthattok,mint munkaerő,akár részmunkaidőben is! Addig is nem tud valaki vmilyen igazi bedolgozást?Gondolok itt: adatrögzítésre,csomagolásra,válogatásra,könnyebb varrás,PL.:beszegés,konyharuha,lepedő.Olyan nem kell amit meg kell rendelni,és fizessek 6-900 ft-ot,azért a bizonyos csomagért!Amiért újra kell fizetni,nem is keveset.Köszi,Marika
picurka6801232010-06-23 06:40:05
Sziasztok. Én Dunaújvárosban lakozom és itt ugyan vannak turik csak nagyon drágák. Úgy gondolom egy ilyen szuper üzlet biztos versenyre tudna kelni az ellenfelekkel. Ugyan is az ár és a minőség összhangja, valamint a hozzáállás a legfontosabb.Tehát itt is jó lenne, (ha lenne rá lehetőség) hogy egy ilyen üzletet létrehoznátok. A segítségemre számíthatok ezen a területen.
gyöngyi19722010-06-22 21:22:02
Szia! Barcson is lenne igény ilyen üzletre
Melinda012010-06-19 21:58:29
Sziasztok! Szuper ötlet, Érden is lenne rá igény! 4 órás munkát én is tudnék vállalni. Addig is sok sikert.
Bordánné G Erzsébet2010-06-17 20:11:29
Ez mind szép, csak egy gond van vele, hogy Győrben van, én meg Tiszadadán lakom!
Krisztina7604032010-06-08 21:47:40
Én is állást keresek! Sajnos ahogy lejárt a gyesem nem vettek vissza a munkahelyemre!Jelenleg a szabadságomat töltöm és utána munkanélküli leszek!Kisfiam akit egyedül nevelek, szeptemberbe kezdi az ovit.Ha esetleg Dunaújvárosban nyitnátok üzletet akkor gondoljatok rám!Ruhaiparban dolgoztam!
huberjh2010-06-07 15:06:16
Azt lehet tudni, hogy pontosan mely városokban nyílnak majd a jövőben ilyen Anyatanyák :)? Ha van rá igény, Szombathelyen én is segítenék!
sipizsu19752010-06-07 09:59:45
Tatabányán is elkelne egy ilyen bolt szerintem :) Remélem nem fog kimaradni ez a város sem :)
melus8107232010-06-06 21:47:01
Előszőr is sok sikert és remélem sikeres lesz a bolt és kiterjesztitek több városra is.Pápán is jó lenne egy ilyen üzlet.
Babbka2010-06-04 23:23:10
Egy kérdés lemaradt:)Érettségi elég a munka betöltéséhez? vagy kellene valami eladói végzettség is??köszi
Babbka2010-06-04 23:19:20
Nagyon jó ötletnek tartom, engem érdekelne a munka, meg az is Komárom megyében fogtok e boltot nyitni, mert nekem az kicsit közelebb lenne mint Győr, sajnos, a haza utak nehézkések,előre is kösui a választ, és gratu az üzlethez:)
wero82010-06-04 23:01:50
Fantasztikus ötlet ez az eltolt nyitvatartási idő. Gratulálok.
szeszter2010-06-04 22:05:35
Engem érdekelne a munka része is,bár még júliusig gyesen vagyok és mellette van egy négy órás munkám,ami 11-15ig van hétfőtől péntekig és minden 2.szombat 8-15ig,de ezen kívül és a korán nyitós-későn zárós napok érdekelnének.Majd írok önéletrajzot.
hzsu722010-06-04 12:43:20
Remélem Szigetszentmiklóst sem hagyjátok ki!!!!!!!!!!!!!!!!
bacsone2010-06-03 13:27:11
sziasztok Remélem mihamarabb Debrecenben is lesz boltotok, mert nagyon jónak taláom
éva812010-06-03 11:07:51
Sziasztok.Érdeklődnék,hogy szabolcsmegyében nincs-e szándékotokban egy ilyen helyet nyitni.Én ott lakom,és bizton merem állítani,hogy lenne rá igény rendesen.Az ország ezen részén nagyon kevesen engedhetik meg maguknak,hogy újj ruhát vegyenek.Köszi ha válaszoltok.
Annamari2010-06-03 08:35:45
Kedves anyatanya! Lehet tudni már,hogy mikor nyit az üzlet?
dyna772010-06-02 18:41:08
Sziasztok! Nekem csak egy problémám van, hogy nem Baranyában lesz az üzlet, de remélem minnél hamarabb Pécs környékére is jöttök, addig pedig itt a neten találkozunk.
csiko26@fremmail.hu2010-06-02 16:46:17
sziasztok előszőr is alig várom hogy meg nyiljon .... érdeklődnék hogy milyen múnka erőtt keresel vagyis hány évesekett keresel.kőszőnőm előre is
Dandi802010-06-02 16:32:42
Sziasztok!Először is gratulálok az ötlethez.Sok ilyen bolt kéne.Élelmiszerbolt sem lenne hülyeség.Mert tény akinek kicsi gyermeke van nehézkesen megy el tőle vásárolni.Ha van játszó sarok(megbízható,gyerek szerető felnőttel)akkor biztos sokan felkeresnék.Örülök,hogy itt Győrben is nyílik ráadásul a közelemben egy ilyen üzlet.Látom elég sok a jelentkező az állásra de Én is megpályázom.2 gyermekem van és sok helyre beadtam a pályázatom.Próba szerencse:) Szép napot minden felhasználónak és sok sikert a tulajnak az üzlethez:)
Máthé Zsuzsanna2010-06-02 10:54:18
Szeretnék a munkatársatok lenni.Egy jó csapat és mehet a munka
anyatanya2010-06-01 22:50:38
Baba-mama szoba lesz, pelenkázóval, székkel a szoptatáshoz...
Gyerekvilág2010-06-01 22:36:17
Sziasztok. Lenne még javaslatom: Jó lenne kismama /vagy még női ruha/ részleg is ami tőbb vásárlót becsalogatna. És még- a próbafülke mellet pelenkázó fülke lenne- ez egy igazi baba-mama sziget lenne. Ja, még vannak őtleteim.
kmeri332010-06-01 20:39:24
Szia! Szeretném megkérdezni, hogy a részmunkaidős munkaidő mettől meddig tart?
Eni2010-06-01 18:14:16
Köszönöm szépen!:)
mniki2010-06-01 16:40:27
Természetsen küldünk mindenikinek választ ha bekerült a 2.körre ha nem!
Eni2010-06-01 12:23:07
Kedves Anyatanya!Tegnap elküldtem a jelentkezésemet az állásra,és szeretném megkérdezni,hogy akkor is kapok e értesítést,ha nem vagyok megfelelő?Csak,hogy ne reménykedjek hiába...Köszönöm előre is!
nita302010-06-01 09:02:46
Sziasztok! Örülök hogy végre lesz egy ilyen hely. Remélem Székesfehérváron is lesz egy ilyen üzlet. Sok sikert nektek!
Eni2010-05-31 18:06:58
Sziasztok!Szintén gratulálok,és egy kicsit irigy is vagyok..:)Ugyanis pár hónappal ezelőtt hasonló dolgon törtem a fejem,de nem volt bátorságom belevágni.Örülök,hogy Nektek igen!Sok sikert!:)
fiht2010-05-31 17:26:52
Sziasztok! Gratulálok az ötlethez és kíváncsian várom a nyitást! Örülök, hogy pont itt a lakóhelyemhez közel nyílik az üzlet. Az állásajánlatra én is szívesen jelentkeznék, de sajnos nincs eladói végzettségem, viszont szívesen foglalkozom használtruha adás-vétellel. Érdemes jelentkeznem, vagy feltétel az eladói végzettség? Szívesen vállalnék bálaválogatást is. Még egy kérdésem lenne: használtruha átvétellel nem foglalkoztok? Nagyon kevés olyan kulturált turkáló van, ahol el tudom adni szép állapotú kinőtt gyerekruháinkat, pedig nemcsak a külföldi márkás termékek lehetnek szépek, a magyar közt is vannak gyönyörűek. Kénytelen vagyok 100 km-rel messzebb vinni, ahova nyugodt szívvel beadom "féltve őrzött kincseinket", mert a netre képtelenség mindent feltenni, és mellesleg elfogadható árat adnak érte. Szerintem erre is nagy szükség lenne, mert már eláraszt bennünket a külföldi bálaruha.
gorogmoni2010-05-31 12:33:43
Sziasztok! Esztergomba is nagyon kéne egy ilyen turi! Ha úgy adódik hivjatok segitek nyitni,végzettségem megvan hozzá,gyeremekeim tizenévesek,15-éves szakmai tapasztalattal belevágnék.
Enyedi Éva2010-05-31 11:24:23
Sziasztok! Nagyon jó lenne ha Monoron is nyílna üzlet,10 hónapos a kislányom és sajnos elég drágán tudok neki ruhákat vásárolni,úgyhogy nagyon örülnék neki ha a közelünkben is lenne egy ilyen szuper üzlet!És valószínű,hogy az álláslehetőség is érdekelne,pár évet dolgoztam kereskedelemben,és nagyon szerettem!
Farkas Szilvia2010-05-31 09:13:14
Tolna megyében is nagy szükség lenne egy jó kis gyerekturira. És még álláslehetőségnek is nagyon szuper lenne!
rencsicsike2010-05-30 20:44:12
Nagyon várom már hogy kinyissatok! Aztán már megyek is!:) Remélem sokan így vannak ezzel! Addig is Üdv mindenkinek!
Shulc2010-05-30 14:50:12
Pétfürdőn nem nyittok üzletet?Én is szívesen árulnám itthon a ruháitokat,ha van rá lehetőség.
márti772010-05-30 08:25:09
nem lehetne hogy én innen háztol adnám el és postáznám az öszeget vagy ha hoznátok a bálát akor rendeznénk
márti772010-05-30 08:15:10
sajnos györ mesze van
anyatanya2010-05-28 21:09:05
Jogos éppen ezért tervezünk olyan napot is, amikor korán reggel 6-7 óra felé nyitunk és olyan napot is amikor este 10ig nyitva tartunk. Hogyha a gyerek már alszik apa is tud vigyázni rá, te meg nyugodtan válogathatsz...
kocs.kovacs2010-05-28 12:33:16
Sziasztok! A nyitvatartás sztem nem a legszerencsésebb.Én Sztivánról a kisbabámmal Győrbe, csak vásárolni, nem megyek be,egyben ügyet intézünk, orvos...a 10 óra késői kezdés, ill. 19 óra sokaknál is a fürdetés ideje.Üdv
vviki22010-05-27 19:16:37
Köszönöm! Legkésőbb holnap "postázom" :-)
mniki2010-05-27 17:53:15
Viki, jövö hét folyamán lesznek a személyes beszélgetések, szóval küldd nyugodtan :)
Májerné2010-05-27 16:46:57
Debrecenben mikor várható üzlet?
vviki22010-05-27 16:13:12
Szia! Meddig lehet jelentkezni az állásra? Viki
Ancsi&Julcsi;2010-05-27 16:02:20
hen2 a "megérkezett az első adag..." bejegyzésnél kérdeztél és kaptál is választ :)
hen22010-05-27 12:56:41
Szia!Tegnap este kérdeztem,hogy az oldalatokat nehezen töltöm be pár napja.Illetve miután bejutottam, az "üzletem" részt is nehezen tölti be.Másnál is előfordul ez???Vagy nagyon le van terhelve az oldal???Jó lenne gyorsabban bejutni az oldalra.Előre is köszönöm válaszod!
anyatanya2010-05-27 12:40:36
Frissítettem az álláshirdetést... hen2 mi volt a kérdés? Nem emlékszem, hogy töröltem kérdést.
Adrián20092010-05-27 10:08:46
Sziasztok!Engem érdekelne a munka de Veszprémben most 8és fél hos a kisfiam és szeptembertöl megy bölcsibe ha találok addig valami munkát de nekem csak 10-15ig lenne jó mert nincs ki elhozza a bölcsiböl!Jj de jó lenne szeretem mindig is ruhásboltban dolgozni.3évet lehuztam egy kinaiba(fuj)Utánna egy másik ruhásba fél év!Azóta elvégeztem az üzletvezetöit is!Nyissatok Veszprémbe!!!Köszi! Szép napot mindenkinek
hen22010-05-27 10:01:34
Letörölték a kérdésem!:( de választ nem kaptam.Pedig ez szerintem megoldandó kérdés lenne!Köszönettel.
adrian10062010-05-27 09:52:30
Sziasztok! Először is gratulálok, hogy így felpörögtek az események és már lehet tudni, hogy hol lesz az üzlet. Nagyon örülök, hogy hamarosan nyitjátok. Szeptemberbe fog megszületni a második gyermekünk, úgyhogy a ruhák vásárlásakor tuti, hogy törzsvendégetek leszek. Nagyon sok sikert kívánok a megfelelő munkatárs megválasztásában és persze mielőbbi nyitást is!! :):)
Kósa Edit2010-05-27 09:16:46
Sziasztok! Én is szívesen jelentkeznék, de 5 hónapos kis ikreim vannak, pedig csak 2 háztömbre lakok a helytől. A munkaidő 10-19-ig szerintem a gyerekes anyukák számára " kicsit gáz".
Liababa2010-05-26 21:53:42
Sziasztok! Pécs környékén nyílik majd üzlet??? Én is szívesen jelentkeznék, ha a környéken nyílna,de nekem 4 hónapos a kislányom.
Beabeasz2010-05-26 21:50:41
Sziasztok!! Örülök neki,pont a közelemben nyílik az új üzlet.Mivel már csak 7 hetem van hátra a szülésig ez nagyon jól jön most nekem.Itt olcsóbban tudok majd mindenhez hozzájutni,de mégis minőségi áron.Már nagyon várom!!!!
lpklau2010-05-26 20:48:45
Sziasztok! Nekem is minden álmom, egy ilyen üzletben dolgozni, ha lesztek Budapesten is akkor biztos jelentkezek. Kérlek gyertek!!!
Barbara332010-05-26 19:04:35
Sziasztok! Én már nagyon várom a nyitást.szívesen jelentkeznék az állásra,de sajnos 7 hónapos terhes vagyok.De vásárolni mindenképp járni fogok.
futotimi2010-05-26 18:27:50
Épp olvasom, és mondom férjemnek, itt az álommunkám!!:.))) Csak egy baj van, hogy kislányom még csak 12 hetes (nagylányom 2 éves), nem tudom "elhagyni", de még bölcsibe sem tudnám adni... Bepróbálkozom pár év múlva, és bízom benne,hogy akkor tagja lehetek egy szuper csapatnak!
anda86602010-05-26 16:51:20
Sziasztok!Örülnék ha Tatabánya fele is terjeszkednétek,én is kereskedelemben dolgozok,már 10 éve eladó,pénztáros,pénztár-osztályvezető...így nagyon szívesen dolgoznék veletek,és imádom a gyerekeket is,jelenleg gyeden vagyok a második gyermekemmel..itt nem igazán van gyermekruha üzlet,ami van az nagyon drága..jó üzlet lenne szerintem...üdv:Andi
dabolya2010-05-26 16:10:42
Szia Anyatanya! Remélem a közelünkbe Tabon is nyílik üzlet,mert nagyon jó volna.Az állás is érdekelne mivel kereskedő-boltvezető a végzetségem és 10 évet ebben is dolgoztam, jelenleg a második gyermekemmel vagyok itthon gyesen és mire lejár a gyes ismét kellene menni dolgozni.Akár hozzátok?!
bombi332010-05-26 14:55:17
Ha kicsit közelebb lennétek tuti jelentkeznék. :-)) Remélem nyílik ilyen üzlet Balassagyarmaton is és akkor jelenkezek eladónak hozzátok.
anyatanya2010-05-25 17:34:28
Brigi gondolkoztam én is ezen a lehetőségen. Mivel a munkehelyteremtésben is az anyákat próbálom segíteni, ezért lehet ez a megoldás lesz. Akit így érdekel az állás az is küldje a pályázatát. a Tárgyba pedig írja be hogy részmunkaidős állás...
madre2010-05-25 16:19:55
Ismét sziasztok! Szívesen Anyatanya, magam sem voltam tisztában a részletekkel, ezért linkeltem. Most is linkelnék, ígérem ez az utolsó. Itt, ha regeltek, ingyen sms-eket írhattok. Remélem kicsit segítettem.... http://mobiltelo.hu/45856
Brigi05012010-05-25 15:24:50
Szia Anyatanya! Szia Mindenki! A mai napon találtam rá erre az oldalra. Győri vagyok, nagyon örülök az új üzletnek és a rám váró lehetőségeknek. Gratulálok az ötlethez, és annak sikeres megvalósításához!!!!! Olvasom az állásajánlatot is. Talán mást is érdekel a válasz, ezért teszem közzé. 38 éves vagyok, Kereskedő-boltvezetői képesítésem van, mindig emberekkel foglalkoztam, 3 gyermeket nevelek, véremben van a kereskedelem. Az ajánlat nagyon vonzó, sőt..... egyszerűen mesés lenne ilyen helyen dolgozn! De... Reggel 10-19-ig csak egyedülálló képes munkát vállalni. Nincs lehetőség esetleg részmunkaidősekkel megoldani délelőttre-délutánra beosztva munkát ? Köszönöm a választ előre is.
izuka2010-05-25 11:17:55
remélem hogy Pesten is lesz majd üzlet mert Györ nagyon messze van
anyatanya2010-05-25 06:57:45
Köszönöm madre, hogy ezt a hasznos linket bemásoltad ide. Bár az álláshoz ajánlathoz nem kapcsolódik szorosan, de a franchise lényegét jól összefoglalja.
madre2010-05-24 23:02:10
Megint én vagyok az első hozzászóló..... Szóval üdv mindenkinek, egy kis segítség azoknak, akik figyelemmel kísérik "anyatanya" bejegyzéseit... http://www.franchisecentrum.hu/franchiserendszer.htm

Vissza